+36 94 501 762
Hívj minket most!
94/501-762

Hadd osszunk meg veletek volt tanulónk, Márk történetét.

 

Márk már egyetemista, nálunk szerezte meg a felvételihez szükséges nyelvvizsgát.

 

Karácsonyi csomagunkat vásárolta meg tőlünk, és mi megkértük ossza meg veletek a sztoriját!

 

“Én is azok közé tartozom, akik marha nehezen tanultak nyelvet.

 

Az iskolában minden órán olyan érzésem volt, mintha vak vezetne világtalant, és valójában még az oktató sem érti, hogy mit is beszél.

 

Voltam magántanároknál, de ott meg mintha ugyanazt mondták volna el és nem igazán éreztem segítségnek.

 

Akkor hallottam a Smile-ról, az egyedi módszerükről, és a nyelvoktatás során elért sikereikről.

 

Na mondom, beiratkozom, hátha egy hónap után sírva könyörögnek, hogy ne menjek többet.

 

De teltek a hónapok és nem így lett.

 

Elkezdtem érteni, sőt élvezni az idegen nyelvet.

 

Igaz, beletelt egy évembe, de röhögve mentem át nyelvvizsgán.

 

Úgy belejöttem aztán, hogy idén Erasmus ösztöndíjat kaptam.

 

Anyukám mondta, hogy reméli, azért tudom,mennyire szerencsés vagyok, és hogy ez nem lenne, ha nem járok  a Smile-ba. Szóval innen is köszi Smile!

 

Eszembe jutott, hogy Anya mondta, hogy szerencsés vagyok.

 

És már akkor is, mikor nyelvet kezdtünk tanulni, mindig kiemelte, hogy ezt mennyire fontosnak tartja, és neki nem volt lehetősége nyelvet tanulni, és ezt mennyire sajnálja.

 

Sokszor voltunk már külföldön nyaralni, de idegen nyelvet sajnos nem tanult.

 

És emlékszem, nekem mennyire megváltozott a világ, amikor elkezdtem a nyaralásunkon angolul beszélni a pincérhez.

 

Tök más úgy egy országban nyaralni, hogy tudsz beszélni a helyiekkel, mint amikor csak odamész és nézelődsz.

 

Ahhoz képest ez olyan, mintha egy kiállítást néznél.

 

Úgyhogy beszéltem a tesómmal és megbeszéltük, hogy befizetjük Anyát egy nyelvtanfolyamra.

 

Márcsak meg kellett győzni, és beíratni a nyelviskolába.

 

Sima liba. Természetesen nem akart. Mert, hogy öreg, és az ő korában már nem lehet.

 

Persze ezt az érvet röhögve döntöttük meg, mivel 45 éves ne szórakozzon már.

 

De hogy a munka mellett nem tud. Na ebben van valami, mivel folyamatos műszakban dolgozik össze-vissza, nehéz bejárni az órákra.

 

Ráadásul vannak hetek, amikor annyira fáradt biztos nem tudna rendszeresen bejárni.

 

Felhívtam a Smile-t, hogy nem tudnának-e valamit ajánlani, hogy Anya járhasson, de mégse maradjon le, ha nem tud bejárni.

 

Azt tudtam, hogy már alapvetően is én választhatom meg, mikor megyek, de most nekünk nagyon kapóra jött a karácsonyi ajándék csomagjuk. Ezzel a csomaggal is tényleg akkor jön, amikor akar!

 

Ha van egy lazább hete, lejárhatja egy hét alatt is, ha nem tud menni egy hétig semmi gond.

 

Ezt így simán tudja teljesíteni két hónap alatt!

 

Úgyhogy meg is vettük a csomagot, de még december 20-ig elérhető Nektek is! Csapjatok le rá Ti is, szerintem marha jó lehetőség!

 

Üdv. Nektek: Márk