Sörös István

Német nyelvtanár

Gimnáziumi némettanárunk egy órán a hátul ülők valamelyikére mutatott, és ezt sziszegte: „Meg fogsz bukni! Én is ott ültem, azt hittem, rám mutatott. Persze nem, de a fenyegetést komolyan vettem.
Innentől kezdve még nagyobb erőbedobással tanultam. Hálával tartozom a tanárnőnek, a német nyelv hobbimmá vált.
1990-től tanítom a németet. Magyar-könyvtár szakosként kezdtem a német nyelv tanítását a toronyi általános iskolában. A közép és felsőfokú vizsgákat tanítás közben szereztem meg, majd 1997-ben német nyelvtanárként végeztem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Lehet munka mellett tanulni? Lehet. Csak meg kell próbálni.
2002-től Budapesten a Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskolában magyart és németet tanítottam.
Iskolánk igazgatója töretlenül hitt a németes program sikerében, és kollégáit is ösztönözte a sikerek elérésére. Belső vizsgákat szerveztünk, tanulóinknak külső nyelvvizsgán is meg kellett felelniük, külföldi nyelvtanuló utakra mentünk, táborokat indítottunk, anyanyelvi lektor segítette munkánkat. A Smile nyelviskola programja, küldetése ezért is tetszett meg. Jól szervezett intézmény sikerekkel, elégedett tanulókkal.
2010-től különböző nyelviskolákban vállaltam német nyelvórákat. Lakossági és vállalati csoportokat vezettem. Óráimat igyekszem változatosan megtervezni, nálam sokat beszélhetsz – németül :). Übung órákon találkozhatsz velem.
Az évek során megismerkedtem egy másik korosztály igényeivel, tanulási szokásaival. Felnőttképzésben szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, talán könnyebb a felnőtteket tanítani.

Megfogalmazott célokkal, igényekkel jöttök az órákra, igazán kevés a nyelvi antitalentum. Te sem vagy az!

Ha akarod, segítek céljaidat elérni!

Sörös István